Üdvözöljük

Új honlapunkon megtekintheti cégünk tevékenységi körét, tájékozódhat referenciákról, valamint böngészhet a galériában.

Rendezvények egészségügyi biztosítása


Rendezvényeken bármikor kialakulhat olyan váratlan helyzet, amikor szakszerű, gyors elsősegélynyújtásra van szükség. Ahol sok ember gyűlik össze, úgy a balesetek kockázata is megnő, legyen az szívroham, csonttörés, ájulás, alacsony vércukorszint - vészhelyzetben gyakran perceken múlik az emberi élet. A nagy tömeget vonzó nyilvános rendezvényeken törvény által előírt egészségügyi felügyeletet köteles biztosítani a rendezvény szervezője. Cégünk vállalja rendezvények egészségügyi biztosítását gyalogőrség és mozgóőrség keretein belül 10.000 fő egyidejű látogató létszámig, azonnali segítséget nyújtunk és biztosítjuk a legközelebbi kórházba történő szállítást. Mentőautóink kiemelt többlet felszereltséggel rendelkeznek, hiszen tudjuk, hogy mennyire fontos szerepünk van a sérült elsődleges ellátásában. A többlet felszerelés azt jelenti, hogy nem csak azok az eszközök vannak jelen, melyeket a jogszabály kötelezően előír, hanem kimondottan a rendezvény jellegéből adódó sérülésekre speciális mentési eszköz áll a személyzet rendelkezésére, mellyel a beteg hatékonyabb ellátását tudjuk biztosítani.
Főbb referenciák:

  • Csabai Kolbászfesztivál
  • Gyulai Pálinkafesztivál
  • Arad-Békéscsaba szupermaraton
  • Medgyesegyházi dinnyefesztivál
  • Városi-falunapi rendezvények
  • Szabadidős lovas rendezvények

Vállalt rendezvényformák

Fesztiválok, Gyermek ifjúsági/ felnőtt táborok, kirándulások, Város-, falunapok, Sport rendezvények, Koncertek, Lovas rendezvények, Bálak, Családi napok, Családi események, Kiállítás és Vásár, Gasztronómiai rendezvények, Búcsúk, Ballagás – szalagavató.

Munkatársaink főállásban az Országos Mentőszolgálatnál dolgoznak, magasan képzett, kiemelkedő szakmai tudással rendelkező mentőtisztek, gyógyszer kompetenciával rendelkező mentőápolók és mentőgépkocsi-vezetők.

Az Alföld Ambulance Kft. együttműködő, Közreműködői működési engedéllyel rendelkező partnere az Országos Mentőszolgálatnak ezért 1.000 fő látogatói létszámig vállalhatja a autó -, motorsport, valamint lovas rendezvények egészségügyi biztosítását is.

Szeretnénk felhívni a rendezvényszervezők figyelmét, hogy az ANTSZ 2014. évi januári tájékoztatása szerint az 1001 fő alatti rendezvényekre KÖTELEZŐ a minimum gyalogőrséges egészségügyi biztosítás. Ennek elmaradása a rendezvény szervezőjének a felelőssége!

Kapcsolat


Elérhetőségek
Alföld Ambulance Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
5600 Békéscsaba Pf:92
Telefon: +36-30/553-62-27, +36-30/963-10-07
Email
alfoldambulance@gmail.com
Közösségi háló